HİSÖK NAPJA

A VILÁGTÖRTÉNELEM legvéresebb százada végén az új évezred
kezdetén még inkább bizonyossá válik, hogy a háború fogalma elválaszthatatlan
az emberiség lététıl. Vitán felül áll, hogy az örök BÉKE nem más, mint
vágyálom és ez a fogalom csak jóhiszemő bölcselık elgondolása alapján,
milliók megvalósíthatatlan óhajaként kerül be a köztudatba.
Az emberiség utolsó 100 éve sem állt voltaképpen másból, mint háborúk
sorozatából, amelynek részesei voltunk és vagyunk itt EURÓPA közepén.
Itt, ahol annyi hányadtatás és sorscsapás, amely e nemzetet már érte elég
lenne egy újabb ezer esztendıre.
Nagyvonalú könnyedséggel áldozott fel e NÉP, sok száz és százezer fiatal
életet, áradatként ontva a MAGYAR VÉRT, melyben a végtelen turáni rónák
szilaj szabadság vágya lobogott.
Tette mind ezt a NEMZETÉRT, a HAZÁÉRT, mindenütt, határon innen
és túl, ahol az ellenség fenyegette az ORSZÁGOT.

Most zászlót és fejet hajtunk azok elıtt, akik a legdrágábbat, az életüket
áldozták a MAGYARSÁGUKÉRT.
Az a hatalmas erkölcsi erı, amelyet az ı vérük és önfeláldozásuk épített
fel lelkünkben, kötelezzen bennünket a múltunk tisztázására és annak
felvállalására.
Mert az a NÉP, amely megtagadja múltját, elveszti létjogosultságát a jövı
NEMZETEI sorában, aki pedig ıseit megtagadja, megtagadja ıt a jövı
nemzedéke.
Eljött tehát az idı, amikor szembe kell nézni önmagunkkal. Vállalni kell a
több ezer éves történelmünket, 1100 éves EURÓPAI jelenlétünket, 1000 éves
államiságunkat minden keserő gyászával és fényes dicsıségével egyaránt.
Itt a Kárpátokkal övezett Szent Hazában oly sokszor vált e Nemzet a
nagyhatalmak játékszerévé.
EURÓPA közepén rajtunk keresztül vezetett a TATÁR és az OSZMÁN
hódító háborút, majd közép és újkori keresztes hadjáratok tizedelték
Nemzetünket és állítottak bennünket megannyiszor válaszút elé.
Pusztultunk Muhinál, temettünk Mohácsnál, bujdosóvá lettünk
Nagymajténynál, reményt vesztettünk Világosnál.
Siratóénekeink ihletıi lettek Doberdó sziklái, az Isonzó habjai, Galicia
hegyei.
E legutóbbi helyeken is hullott a férfi lakosságunk színe-java, melynek
következtében kétmillió fiát siratta ez az újra meg újra elárvult ORSZÁG.
Majd amikor minden összeomlott önmagára emelt kezet a jobb sorsra
érdemes Nép. S amikor ismét talpra álltunk a Trianon okozta nemzeti sokkból
történelmi tragédiáink újabb helyszínekkel gyarapodtak egy második világégés
eredményeként.
A Don-kanyartól Lengyelországig, a Kárpátoktól a Dunáig, a Balatontól a
Rajnáig öntözte magyar vér Európa, és e Hon bomba szántotta, gránát szaggatta
földjét.
Duzzadt a halál birodalma minden emberi szenvedés próbáiban elbukó
hadifoglyok és a bosszú szülte kényszermunkára elhurcoltak lelkeivel.
Anyák és gyermekek egekig érı jajkiáltásaik nem találtak meghallgatásra,
mert a magyarnak mindig menni kellett, mindig harcolni kellett, önmagáért és
mások igazáért.
A II. világháború és annak következményeként megint 1,5 millióval
lettünk kevesebbek. Minden ötödik magyar családnak van halottja, akiket közel
50 éven át csak titokban, családi körben suttogva lehetett elsiratni.

HİSÖK ÉS ÁLDOZATOK İK, A MI NAGYAPÁINK, APÁINK,
TESTVÉREINK, akik itthon vagy ismeretlen helyen még mindig névtelenül és
jeltelen sírokban méltatlanul elfelejtve alusszák örök álmukat. Az pedig mindig
igaz, hogy egy nemzet lelkében csak akkor ér véget a háború, ha tisztességgel
eltemette hallottait és van méltó hely, ahol elsirathatja ıket és leteheti az
emlékezés virágait.
A dicsı elıdök nagyszerő tetteinek örök megırzése végre újra törvénybe
lett iktatva, hogy a felnövekvı nemzedékeknek örök például szolgáljon a
katonai hısiességük, és áldozatkészségük.
Az İ vérük által is megváltott Hon és Szabadság pedig kötelezzen
bennünket arra, hogy nevük és cselekedetük mindenkor fényesen ragyogjon
minden magyar emlékezetében.

Budapest. 2009. 05. 31. Hısök Vasárnapján.

v. l. Erdős László
nyá. honvéd ezredes

forrás: karpatiharsona.info