Reményik Sándor: Míg állt a vár...

Reményik Sándor: Míg állt a vár...

Míg állt a vár, míg állt a palota:
Ó könnyu volt beszélni!
Fölényes arccal állani oda
S ormától fundamentomáig mérni
Az osök építette templomot.
Míg állt a vár: ó könnyu volt beszélni!
Lazítni itt is, ott is egy-egy téglát,
Míg a boltívek roskataggá lettek,
S a dómpillérek ernyedtek és bénák.

Most minden rom.
A földdel egyenlové tétetett.
Nincs fundamentom és nincsen orom.
Csak fu a rom felett
S a fu közt egy-egy csöndes nefelejcs.

Cassandra hangja zokogásba fulladt.
A száraz szemekbol a könnyek árja
Csöppenként indult: millió imádság,
Az Istenbe, az örök óceánba.
A fagyos ajkak tüzes ajkak lettek,
Mintha a szívét az ajkára tenné:
A gogje alázattá változott,
És a fölénye: orült szerelemmé!

Állok a fu közt, a romok felett,
A nefelejcsek kicsi, kék fejét
Simogatja kezem.
Míg álltál: értetlenül néztelek,
Most rádismerve nézlek, réveteg
S imádlak romjaidban, - nemzetem!

1921. május